Programismertető
Józsefváros Európában van !
Józsefváros hátrányos helyzetben élő lakói is érezzék Európában magukat!
EGYÜTT
Ez a neve annak a kezdeményezésnek, amely az Ébredések Alapítvány által, a Józsefvárosi Önkormányzattal konzorciumban elnyert HEFOP pályázat során valósul meg. Ennek keretén belül önkormányzati, szakmai és civil szervezetek fognak össze a Józsefváros lakói érdekében.
A Józsefváros az a kerület, ahol minden törvénybe fogalt szociális, egészségügyi és más támogató szolgáltatás a lakosság rendelkezésére áll, több mint 30 civil szervezet működik, mégis a lakosság egy jelentős része nem tud kikapaszkodni a szegénységből, hátrányos helyzetéből, a diszkriminációból és betegségből. Ennek egyik oka, az eleddig nehezen áttekinthető és sokszor nem együttműködő szolgáltatási háló. Az egyes szervezetek nem, vagy alig tudnak egymásról, egymás tevékenységéről, vagy eltérő szakmai koncepciók nehezítik együttműködésüket. Az egyik segítő szervezet számára ugyanaz a kliens hajléktalan, a másik számára alkoholfüggő, az iskola a deviáns gyermek szülőjeként kezeli, és így tovább. Az a törekvésünk, hogy a sok szolgáltatóhoz is eljutó klienseket és családjukat mindenhol embertársainkként kezeljük és problémáikban komplex, személyre szabott módon nyújtsunk segítséget. Alakítsunk ki olyan team-eket a kliensek, családok körül, akik talán eltérő szolgáltatások munkatársai, mégis egy csapatként képesek együttműködni. Vegyük észre klienseink erősségeit, képességeit, személyes céljait, és építsünk ezekre a segítő munka során. Mindez nem jelent több beruházást, hanem az együttműködésben rejlő tartalékok feltárását.
A pályázat keretében a partnerek május 29-31. között megrendezett nyitókonferenciájukon fogadták a Józsefváros legfontosabb gondozó, oktató, betegellátó és civil szolgáltatásainak vezetőit. A konferenciát dr. Göncz Kinga miniszter, Ikvay-Szabó Imre főpolgármester-helyettes és Csécsei Béla, a Józsefváros polgármestere nyitotta meg.
A helyzetelemző és a hatékony eszközöket bemutató előadásokat követően a vezető szakemberek jelölt ki azokat a témaköröket, amelyekről kiscsoportos műhelymunkák formájában beszéltek és egyeztettek a résztvevők, s mely témákban akcióterveket dolgoztak ki, s terveznek megvalósítani.
A konferencián kiemelt figyelmet fordítottunk a lelki egészséget, a civil szervezeteket, a hatékony rehabilitációt és reintegrációt érintő kérdésekre, ennek részeként pedig bemutattuk az Ébredések Alapítvány munka-rehabilitációs programját, amely pszichoszociális problémákkal élők elhelyezkedését segíti, és amellyel kapcsolatban képzési lehetőséget nyújtunk majd a résztvevő szervezetek delegáltjainak a konferenciát követő egy évben.
Ilyen jellegű összefogás segítő szervezetek között ilyen széles skálán eddig még nem valósult meg, így a kezdeményezés maga is úttörő jellegű. Másfél év múlva, a program lezárásáig a szoros együttműködés gyakorlatát akarjuk elindítani hatékony és a jelen viszonyai között is finanszírozható, összehangolt szolgáltatásokkal, az együttgondolkodást segítő szakmai információkkal. Addig is még 8 alkalom áll a csatlakozók rendelkezésére, hogy egyeztessenek, további munkakapcsolatokat hozzanak létre.
